A. TYPICAL

Az útvonal

Tíz állomás. Nem egyenes vonal, hanem azok a pontok, amelyek csak visszanézve álltak össze történetté.

Az indulás

Nem azért indultam el, mert világot akartam látni. Nem kalandot kerestem, és fogalmam sem volt, hová vezet majd az út.

Nagyon fiatal voltam, amikor eljött az a pont, hogy mennem kellett. Akkor még csak azt láttam, amit magam mögött hagyok, nem azt, ami előttem áll. Nem volt kész tervem, és sokáig olyan hely sem, amelyet igazán az otthonomnak éreztem volna.

Ami eleinte veszteségnek tűnt, lassan szabadsággá vált. Az évek során megtanultam, hogy az otthon nem feltétlenül egyetlen országot, várost vagy lakcímet jelent.

Akkor még nem tudtam, mennyi minden kezdődik ezzel az indulással.

„Néha a változás nem döntés kérdése. Csak eljön az a pont, amikor nem maradhatsz ott, ahol vagy.”

A kívülálló

Sokszor kerültem olyan helyzetbe, ahol körülöttem mindenki ismerte a szabályokat, én pedig még csak próbáltam megérteni őket.

Új országokban, új közösségekben és munkahelyeken gyakran én voltam az, aki nem beszélte tökéletesen a nyelvet, nem ismerte a szokásokat, és akinek újra meg kellett találnia a helyét.

Megtanultam figyelni, kérdezni, olvasni az emberek reakcióiból, és eligazodni ismeretlen helyzetekben. Eleinte leginkább beilleszkedni szerettem volna. Később azonban észrevettem, hogy kívülállóként olyasmit is megláthatok, ami másoknak már annyira természetes, hogy észre sem veszik.

Az évek során egyre könnyebben találtam meg a helyem különböző környezetekben. A kívülállóság érzése nem tűnt el egyik napról a másikra. De idővel már nemcsak nehézséget jelentett, hanem egy másfajta nézőpontot is.

„Nem kell mindenhová beilleszkednem ahhoz, hogy megtaláljam a helyem.”

A küzdelmek

Külföldön nemcsak a különbségekkel, hanem a határaimmal is szembesültem. Voltak helyzetek, amelyekben az egyszerűbb út a hallgatás lett volna.

Találkoztam kiszolgáltatottsággal, visszaélésekkel és olyan döntésekkel, amelyeket nehéz volt szó nélkül elfogadni.

Nem mindig volt kényelmes kimondani, ha valamit igazságtalannak éreztem. Volt, amikor ebből konfliktus lett, és volt, amikor én fizettem meg az árát.

Idővel azt is megtanultam, hogy a kiállás önmagamért nem feltétlenül hangos. Néha egyszerűen annyit jelent, hogy nem mondasz igent valamire, amivel nem tudsz azonosulni.

Nem minden helyzetből kerültem ki győztesen. Volt, hogy vesztettem és emiatt nehéz helyzetbe kerültem. De önmagamat soha nem akartam elveszíteni.

„A csend soha nem volt a stratégiám.”

Az út

Nem egy irodában kezdődött a karrierem.

Sokféle munkaterületet megismertem belülről, és hamar recepciós, valamint pénzügyi feladatokat is rám bíztak. Aztán országok és nemzetközi projektek váltották egymást.

Idővel másokat tanítottam be, csapatokat vezettem, operatív és pénzügyi feladatokért feleltem. Nem volt kész karriertervem. A gyakorlatból tanultam meg, mit jelent, amikor már mások munkájáért is felelsz.

„Akkor még csak dolgoztam. Ma már látom, mennyi minden kezdődött ott.”

A kérdés

Külföldön már vezetőként dolgoztam, és újabb menedzseri pozíciót ajánlottak. Kívülről természetes folytatásnak tűnhetett.

Én azonban a folyamatos mozgás és újrakezdés után már másfajta életet szerettem volna. Sokat kaptam ettől a világtól, mégis úgy döntöttem, kiszállok.

Nem azért tértem haza, mert elfogytak a lehetőségek. Hanem mert másképp akartam élni.

„Már nem az volt a kérdés, meddig juthatok. Hanem hogy akarok-e tovább ugyanígy élni.”

A visszatérés

Nemzetközi vezetői tapasztalattal tértem haza, mégis szinte nulláról indultam a multinacionális világban.

Kint a gyakorlat számított. Itthon sokszor a papírok, kapcsolatok és belső játszmák súlyát éreztem. Évek alatt újraépítettem a pályámat, néha azt is támogatva, amit helytelennek tartottam.

Aztán eljött egy határ. Volt, amikor kimondtam, hogy elég. Máskor a testem jelzett helyettem.

„Sokáig megtanultam együtt élni a rendszerrel. Aztán eljött a pont, amikor már nem akartam.”

A kód

Az országok, a munkák és a szerepek változtak. Valami azonban mindig ugyanaz maradt: szerettem megérteni, mi miért működik úgy, ahogy, és megkérdőjelezni, ha másképp is lehetne.

Sokáig az alkalmazkodás segített előrejutni. Később megtanultam, hogy ennek is van határa, és azt nekem kell meghúznom.

Az A. TYPICAL ebből a szemléletből született. Nem a szabályok ellen, hanem a saját lehetőségeink mellett.

„A szabadság soha nem hely volt. Hanem gondolkodásmód.”

A térkép

Sokáig országokban, városokban és munkahelyekben mértem a megtett utat. Ma már inkább azt látom, mi kötötte össze az állomásokat.

Az újrakezdések önállóságra tanítottak. A különböző szerepek új nézőpontokat adtak. A vezetői feladatokból megtanultam, mennyi minden múlik az embereken.

Ami akkor kerülőútnak tűnt, később máshol vált értékessé. A kapcsolatok csak utólag lettek láthatók.

„A térkép csak visszanézve áll össze.”

A megérkezés

Nem egy országba, pozícióba vagy kész válaszhoz érkeztem meg.

Inkább annak a felismeréséhez, hogy nem kell választanom a sokféle tapasztalatom között. Mind hozzám tartozik: a kívülálló, aki figyelt; a vezető, aki döntött; és az ember, aki néha mindent újrakezdett.

Ma már nem egy újabb szereptől várom, hogy megmondja, ki vagyok. Abból indulok ki, amit megéltem, megtanultam, és amivé közben váltam.

„Nem a végállomást kerestem. A saját helyemet.”

A lábnyomaim

Visszanézve nem a munkaköri címek a legfontosabbak. Hanem az emberek, akikkel dolgoztam, a helyzetek, amelyekben segíthettem, és a tudás, amelyet továbbadtam.

Most a saját ötleteimnek adok formát. Nem tudom, melyikből mi lesz, de már nem egy kész pályába próbálom beleilleszteni mindazt, amit tudok.

A történet itt véget ér. Az út nem.

„Nemcsak az számít, merre jártam. Hanem az is, mit kezdek mindazzal, amit magammal hoztam.”